Méhes László tanár úr 1926. április 8-án született Budapesten. Apja vas- és
rézlakatos volt. Szüleit és húgát 1944-ben elveszítette, őt nyugatra szökése
közben a nyilasok megsebesítették.
Az elemi iskola négy osztálya után polgári iskolában, majd tanítóképzőben
folytatta tanulmányait, amit a háború után tudott csak befejezni. 1954-ben
végezte el az ELTE földrajz szakát.
Tanítási gyakorlatát Boldog községben kezdte meg, majd a Petőfi Katonai
Politikai Tisztiiskola Általános Műveltségi Tanszék vezetője volt. 1956
szeptemberében a IX. kerületi Zsil utcai Móra Ferenc Gimnáziumban, majd a Vendel
utcai gimnáziumban tanított, 1959-ben került az I. István Gimnáziumba.
Gimnáziumunk mellett a Teleki Blanka Gimnázium esti, majd nappali tagozatán,
illetve a Külkereskedelmi Főiskolán is oktatott.
Igazi otthona azonban mindig a Szent István Gimnázium volt, ahol folyamatosan
megújította a földrajzoktatást. Diákjait eredményesen készítette fel az Országos
Középiskolai Tanulmányi Versenyre tantárgyából, ahol szinte minden évben döntőbe
juttatta legjobbjait.
Tudós tanár típus volt. Egész pedagógiai munkásságát a kérdező kíváncsiság
hatotta át. Úgy szaktanári, mint osztályfőnöki tevékenységét szeretettel látta
el. A földrajz szertárat nagy gonddal fejlesztette, rendszerezte, odaadással
gondozta.
Földrajztanárként rendszeresen utazott, bejárta Európát, az Amerikai Egyesült
Államokat, Ázsia nagy részét (Szovjetunió belső-ázsiai köztársaságait, Indiát,
Kínát, Mongóliát, Észak-Koreát), az ott szerzett tapasztalatai és élményei
alapján vezette tanóráit. Diákjaival megszerettette és megismertette a
földrajzot, hiszen nemcsak a tananyagot, hanem az érdekességeket is átadta
nekik.
Kis notesza fogalom volt a kollégák számára, abban minden aktuális földrajzi és
kevésbé geográfiai esemény, adat napra készen szerepelt. Szinte minden nap jött
új ötlettel, illetve kérdéssel, amit szívesen osztott meg egy-egy tanártársával,
diákjaival.
Tanulói körében legendásak voltak az év végi nagy vizsgafeleletek egy-egy
diapozitív előtt, vagy rajtaütés-szerű családlátogatásai a betegség igazolása
miatt.
Élő lexikon volt, ha az iskola történetéről, vagy az iskolában végzett
híres-neves diákokról, tanárokról kérdezték, mindig tudott válaszolni.
Nyugdíjasként mindennap visszajárt az iskolába, diákokat készített fel
versenyekre, előadásokat tartott iskolanapon és be-beugrott egy földrajz órát
megtartani, ha egy kolléga megkérte. Minden délelőtt a könyvtárban kezdett,
elolvasta az aktuális sajtóhíreket, könyveket tanulmányozott, kollégákkal
beszélgetett, majd az ebédlőben tovább folytatta a disputákat. Sajnos az utóbbi
időben többször került kórházba, egészségi állapota romlott, a járás egyre
nehezebb lett számára.
Laci bácsi, nyugodj békében!
Az iskola volt az otthona, a nevelőtestület pedig a családja. A gimnázium saját halottjaként temettette el 2005. szeptember 23-án.